Az elmúlt évtizedek környezeti, technológiai és társadalmi átalakulásának köszönhetően egyre inkább megkérdőjeleződik az a világkép, amelynek az ember a középpontja. Miközben jog– és természetvédő mozgalmak etikusabb, humánusabb bánásmódot követelnek az állat– és növényvilág számára, a technológia által behálózott realitásunkban egyre kevésbé egyértelmű, mit is nevezhetünk emberinek. Az I’M AFRAID I CAN DO THAT az emberek, állatok és gépek között húzódó, azonban egyre inkább elmosódó határokat igyekszik felvillantani, azt a kérdést járva körül, ki és milyen szerepet fog játszani ebben a több-mint-emberi világrendben?
A nemzetközi csoportos kiállítás címét a 2001: Űrodüsszeia ikonikus jelenete inspirálta: a HAL 9000 nevű mesterséges intelligencia a küldetés védelmének érdekében emberi irányítói ellen fordul, és megtagadja a parancs teljesítését. A kiállítás címe HAL méltán híres mondatának kifordítása, arra a várakozással teli szorongásra épít, amely jelenleg a mesterséges intelligenciák képességeit, illetve ezek társadalmunkra gyakorolt hatásait övezi a közbeszédben. Mire is képes valójában egy AI rendszer, és mi az, amire sosem lesz alkalmas? Mit tud adni nekünk, és mit fog elvenni tőlünk? Mi az oka annak, hogy várakozással teli izgalom helyett az aggodalom, a félelem és a frusztráció érzései dominálnak?
Az AI-t övező szorongások valójában sokkal többet árulnak el emberi mivoltunkról, és arról, hogy milyen társadalmi rendszereket működtetünk, mint magukról a technológiai képességekről. Ezek ugyanis azokat a beidegződéseket, sztereotípiákat képezik le, amelyek mindennapjainkat is áthatják. A technológia tehát a legkevésbé sem semleges, az pedig nem minden esetben vonzó, amit az általa tartott tükörben látunk. A technológia ugyanis mi vagyunk – a Föld, amelyből az alkotóelemek származnak, a társadalmi struktúrák, amelyek életre hívják, az elavult szokásrendszerek, amelyeket felülírni lenne hivatott.
A kiállításon bemutatott művek ezt a feszültséggel teli helyzetet különböző perspektívákból járják körül. Spekulatívan felvázolják, mi is történik, ha az embert kiszolgáló technológiák kilépnek a rájuk szabott keretekből, ugyanakkor azt is világossá teszik, hogy a mesterséges intelligenciák sem gondolkodhatnak radikálisan másképp, mint az őket fejlesztő csapatok. Megvizsgálják ember és mesterséges intelligencia munkakapcsolatát és egymásrautaltságát is: hogyan okítják a felhasználók – sokszor önkéntelenül – a robotokat, és hogyan hat vissza egy betanított algoritmus működése a mindennapokra? Mennyiben képes kreatívan együttműködni egy alkotó és egy generatív szoftver: hol ér véget a művész, hol kezdődik a gép, és mit árul el mindez a művészi alkotás folyamatáról?
Az egyre terjedő automatizáció azonban egyáltalán nem jelenti az (ön)kizsákmányoló rendszerek végét, sőt, inkább lehetőséget ad arra, hogy a hatékonyság növelésével még gyorsabban még többet próbáljunk meg elérni. Ráadásul mindezt kiterjesztjük az emberi tevékenységek körén túlra is: a humánusabb bánásmód megfontolása, a haszonállatok felszabadítása helyett inkább az automatizált mezőgazdasági technológiák által az állatokat is önkizsákmányolásra tréningezzük. És bár mindeközben attól visszhangzik a sajtó, hogy a robotok elveszik a munkánkat, a „hustle culture” áldozataként mégis kimerültebbnek és megfáradtabbnak érezzük magukat, mint valaha.
KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK:
Veneta ANDROVA
BÁCSI Barnabás
BIRÓ Dávid
Dasha ILINA
GEIBL Kata
Kyriaki GONI
SZALAI Dániel
KURÁTOR: SÁRAI Vanda
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
MEGNYITÓ: 2023. szeptember 23. (szombat) 17.00
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
A kiállítás 2023. szeptember 23 és október 21. között tekinthető meg.
Nyitvatartás: péntekenként 14.00 és 19.00 között,
szombatonként és a hét többi napján előzetes bejelentkezéssel (írj nekünk a hello@torula.hu címre).
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
A kiállításon a nyugalom megzavarására alkalmas képek kerülnek bemutatásra.
A tárlatot 18 év alatti kiskorúak kizárólag nagykorú felügyelete mellett tekintheti meg.
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
A kiállítás támogatója: Epson, Initio Arts & Design
Borítókép: Geibl Kata – Prometheus – AI – 2023 (részlet)